Ma albérletben épp a pénteki kötelező tisztasági eljárásokat folytattam. Melynek állomásai:
maradék kiöntése,mosogatás,pakolás,szóval összetett feladat na.
Most döbbentem rá, hogy jó dolgomban már nem értékelem kaját sem
megfelelően, mert mikor még egyetemre jártam az ottani albinkban olyan
mint kajamaradék nem létezett. Vegyes társasággal laktam. Mindegyik gólyatábori
ismeretség,barátság:történész,régész,néprajzos, és én a szociológustanonc
Albérleteink koordinátái volt, hogy havonta,de megesett, hogy hetente változtak.De mindegyik
közös részhalmaza az volt, hogy kocsma legyen mellette,mert így elég volt csak egy kulcsot másolni ötünknek
így a többi meg tudta fedett helyen várni azt akinél éppen volt. Természetesen már szerdára egyáltalán semmi pénzünk sem volt,
csak annyi,hogy még a kocsmában vártuk a kulcsost addig meg tudjunk inni valamit. Kajára már nem jutott.
Egyik téli vizsgaidőszakban ütött be a baj amiért ezt az egészet eddig írtam:
Ketten Szegeden ragadtunk,pénteken mert nem érkezett meg otthonról küldött pénz,fűtésünk akkor épp nem volt,
5db burgonyát és egy kis halkonzervet kellett hétfő délutánig beosztani.Ja meg volt maradva pár liter bor előző esti
bulinkból.Már éreztük, hogy baj lesz.a bort gyorsan megittuk,addig se éhes az ember,meg szombatra úgy sem kell másnaposan
a kaja.Délig nem is kellett,de akkor már olyan éhesek voltunk, hogy minden beosztás nélkül mind megettük.
Oké rendben van minden,de este már igencsak kutattunk,persze semmi.Már 7kor lefeküdtünk ha alszik nem éhes az ember.
Reggel fél ötkor kb egyszerre ébredtünk,kissé meglepett,hogy nem nagyon van erőm mozogni,a reggeli Wc örömét sem élhettem át igazán.
Rájöttünk,ha ezt ki akarjuk bírni hétfőig akkor minimálisra kell csökkenteni minden fizikai megerőltetést.De feküdni sem könnyű ha rettenetesen fáj az ember hasa.
10 körül úgy éreztem leáll a vesém.Kapcsolgattuk a tv-ét és jött a megoldás:Stahl konyhája a tv2-n,emlékszem máig: rakott krumpli volt.
Csak néztük ahogy csinálja,meg persze mondtuk,hogy még mitől lehetne jobb.Aztán képzeltünk eléje babgulyást.
Közben persze azért hívtak minket otthonról,hogy jól vagyunk e:Persze most ebédelünk,épp megy a stahl konyhája.
Aztán vasárnap este dörömbölnek,kicsúsztam ajtóig és ott állt Titkár a néprajzos,hátán a nagy málhazsák tele otthoni kajával.
Megettünk mindent amit hozott.utána kicsit rosszabbul lettem mint előtte.De akkor lehetett érezni,hogy megmaradok az élők sorában.
És bizony 2 évig bírtuk ezt a ritmust,mondjuk egyikünkön másikunkon azért már meglátszott.
De most sem csinálnám máshogy.Mondjuk lehet így se.Ezek az évek állítólag erről szóltak.Erről is.
